Ákost Magyarországon rengetegen ismerik, hiszen 2019-ben top 10-es, míg 2020-ban az első számú üzleti véleményvezér volt a Facebookon. Huszonkét éves üzleti tapasztalattal rendelkezik. A MiniCRM társtulajdonosa, a RoadRecord tulajdonosa. Több tízezer vállalkozó követi. A Bevétel erősíti a szabályt című könyveit több mint huszonháromezren vásárolták meg.

Elfoglalt üzletemberként is nagyon tudatosan építi személyes márkáját. Mint mondja, vannak sűrűbb időszakai az évben, amikor nagyobb erőbefektetéssel dolgozik a self-brandingen, több videó készül, aktívabb a kommunikáció, de átlagosan heti fél napot biztosan szán a saját imidzsépítésére. Videóit gyakran utazás közben készíti, ezeket általában nem is vágja, nincs utómunka, ami rendkívül sok időt takarít meg amúgy is sűrű mindennapjaiban.

Kommunikációja során szigorúan tartja magát ahhoz a szabályhoz, hogy nem akar másoknak megfelelni, szimpatikus lenni, egyszerűen csak megosztja, amit gondol, és akinek ez tetszik, az követi. Akadnak olyan esetek, amikor elszabadul a trollcunami, de következetesen tiltja ezeket a netkalózokat és ennek köszönhetően egy minőségi követőtáborra tett szert az elmúlt 5 év során.

A MiniCRM-től a RoadRecordon át az amerikai álomig

Ákos 2009-ben indította a MiniCRM-et Leskó Norberttel, akivel 2012-ig éjt nappallá téve dolgoztak a cég felfuttatásán, ekkor azonban új vizekre evezett. Kisebbségi tulajdonosként ugyan a mai napig cégtárs, az operatív teendőkbe azonban már nem folyik bele. Mint mondja, elsősorban felhasználói megközelítésből segíti a fejlesztési munkát.

A RoadRecord útnyilvántartó programja mögött rengeteg munka, befektetett pénz és energia van.

– A 2000-es évek elején saját használatra kezdtük fejleszteni még Norbival és 2005-től értékesítjük az ügyfeleknek. Mindenki kivétel nélkül alábecsüli, amikor olyan terméket akar csinálni, mint a RoadRecord. Vannak fejlesztések, de aki belevág, később rájön, hogy ez sokkal macerásabb, mint gondolta. Nagyon elhúztunk az utóbbi években. Ez is inspirálta az amerikai terveinket, hiszen masszív piacvezetők lettünk, messze 90% felett van a piaci részesedésünk Magyarországon, ennek minden előnyével és hátrányával. Amúgy is réspiacon vagyunk, tudunk növekedni, de már nem tudunk szinteket lépni. Nincs már két-háromszoros szorzó a piacban. Ez volt az egyik motivációnk is, amikor Amerika mellett döntöttünk: ha már van egy jó termékünk és van egy százszoros piac – nem népesség, hanem felhasználói alapon –, akkor nézzük meg, hogy mit tudunk csinálni.

Ha már külföldi terjeszkedés, akkor felmerül a kérdés, hogy miért pont Amerika? Miért nem a környező országok? Ákos egy dolgot megtanult, soha ne jusson eszedbe olyan országba menni, aminek nem beszéled a nyelvét.

– Nem azt mondom, hogy szuperül tudok angolul, de legalább beszélem valamennyire. Érteni kell, hogy mi történik ott. Értened kell, hogy mi van a kommentekben, a hírekben, tudnod kell hirdetést írni, kommunikálni, még ha nem is én csinálok mindent. Körbenéztünk. Kényelmesebb lenne a környező országok valamelyikét választani, de meg kell felelni az adóügyi szabályoknak máshol. Az USA volt a legelőnyösebb rá.

Megvizsgáltuk egész Európát és majdnem az egész világot. Már régóta kacsingattam Amerika, Kanada, Anglia, Ausztrália felé. Ezek egy törvényi szabályozás alatt vannak. Elmehettünk volna Szlovákiába, Németországba, Luxemburgba, de ezeket a nyelveket nem beszélem. Mindenhol nemcsak a nyelvre, de az adójogszabályokra is lokalizálni kell, ami minden nyelvre ugyanannyi idő. Viszont ha megcsinálom Amerikára, akkor az jó Kanadára, Ausztráliára stb. Így egyértelmű volt a választás.

Ákos már 2012 óta dédelgette az amerikai álmot. Azt tervezte, hogy oda viszi tovább a RoadRecordot.

– Akkoriban egy windowsos szoftverünk volt, amiről tudtuk, hogy nem elegendő. Közben jött a válság és azon gondolkodtunk, hogy belevágjunk-e az online változatba. Kérdés volt az is, hogy a magyar piac érett-e már erre. Közben eltelt sok év, mire megállapodtam a fejlesztőkkel. Kiderült, hogy nem egy év ezt megvalósítani, hanem öt. 2016-ban beadtunk egy pályázatot, melynek része volt az is, hogy van külföldi bevételünk, és megnyertük. Ez volt a végső lökés. Minden összeállt, hogy elkezdjük megcsinálni. Másfél év előkészítő munka kellett ahhoz, hogy megtörténjen a partraszállás, hogy elővegyük a fegyverünket. Akkor már 15 év itthoni tapasztalatunk volt a szoftverrel. Ezzel a tudással felvértezve azt mondtuk, hogy ezt a csomagot visszük ott is tovább.

Partraszállás, nehézségek és meglepetések

Ákosék hét hónapja vannak jelen az amerikai piacon, amelyet egy előkészítő időszak előzött meg. Mind mondja, azok a tapasztalatok, amelyekről ő beszél, nem általános igazságok, kizárólag a saját termékére, a MileageWise-ra és iparágára vonatkoznak. Tény azonban, hogy rögös az út, tele váratlan fordulatokkal és meglepetésekkel.

– Amerikai céget csináltunk, mert nagy terveink vannak. Úgy kellett nyitnunk bankszámlákat, hogy a covid miatt nem tudtunk kiutazni. Megvalósult a Transferwise-szal, a PayPallal. Nagyon örültünk, de a PayPal adószámot kért, amit nem kaphatok meg, mert nem vagyok amerikai állampolgár. Ezt nem tudták megérteni és egy szép december 1-jei napon letiltották a számlánkat, mert nem nyújtottam be a papírokat. Ott voltak az ügyfelek, akik fizettek volna, de nem tudtak. Ráadásul az adószám miatt el kellett küldenem az útlevelet, amit június óta nem kaptam vissza. Szerencsére a járványhelyzet miatt amúgy sem tudtam volna használni. Azért, hogy ne kerüljünk többet ilyen helyzetbe, egyszerre több szolgáltatóval is szerződtünk.

Szidjuk a magyar piacot, pedig tízszer jobb!

Ami itthon bevált, azt újra kellett gondolni Amerikában. Például a telefonos értékesítést, ami egészen másképp működik a tengerentúlon.

– Magyarországon ahhoz szoktunk, hogy telefonon értékesítünk. Van egy hirdetés, feliratkozik valaki, mi felhívjuk, elmondja, hogy mit szeretne, felvázoljuk, hogy mink van és üzletet kötünk. Gondoltuk, ez Amerikában is működik. Kellett egy telefonszám. Aztán kiderült, hogy az amerikaiak nem veszik fel a telefont, mert mindenki el akar nekik adni valamit. Jelen pillanatban is komoly probléma, hogy az emberek többsége nem veszi fel a telefont és aki felveszi, azzal sem lehet kommunikálni. Az amerikaiak jellemzően impulzív vásárlók, ha tetszik nekik valami, megveszik. De ha a legkisebb ellenállásba ütköznek, azonnal kérik vissza a pénzt. Így nem nagyon szabad örülni a bevételnek.

Amíg nincs összehasonlítási alap, addig szidjuk a magyar piacot. Hogy kicsi a piac, ilyenek meg olyanok az emberek, ezt meg azt csinálják. De amikor látod, hogy mindez hogy működik Amerikában, akkor összeteszed két kezed és örülsz, hogy ilyen a magyar piac. Mert tízszer jobb.

Már a hirdetések is sokkal nehezebbek: adottak a nyelvi különbségek, sok szöveget kell írni, értelmezni, lektorálni. 52 államra kell megtervezni a stratégiát, több időzónára, mobilos és nem mobilos verzióban egyaránt. Az igazán nehéz része azonban az ár.

– A hirdetés tízszer annyiba kerül, mint itthon. A Facebook tizenötször drágább. Amikor először megláttam, hogy mennyibe kerül egy normális átkattintás, majdnem elájultam. Nyilván csináltam korábban statisztikákat, tudtam, hogy mennyi, de csak élesben látod, hogy valóban hogyan reagálnak. Amikor megláttam a legelső átkattintási költséget, nem hittem el, azt gondoltam, hogy ez kivétel.

Legnagyobb élményem az volt, amikor megláttam egy 90 dolláros átkattintási költséget: valaki az egyik legnagyobb versenytársunk loginoldalát szerette volna eltalálni, helyette a mi hirdetésükre kattintott. 90 dolláromba került, hogy ne történjen semmi. De összességében 300-400 dollárnál indult a konverzió. Egy darab érdeklődő 300-400 dollárba került, végül 4000 dolláros költség lett, hogy legyen valaki, aki felveszi, majd utána rád teszi a telefont. Nem őszinte a mosolyod.

Ákos számára az első négy hónap teljesen kilátástalan volt, napi 16 órát dolgozott a hét minden napján. De felvillant a fény az alagút végén.

– Sikerült úgy konszolidálni a hirdetéseket, hogy már akár 5 dollárért jöttek az érdeklődők. 300 dollár után 5 dollárnál tartunk, ami most is 30 dollár körüli átlagos konverziós költséget jelent. Ami már a magyarországi költségekkel vetekszik és ezért a pénzért több érdeklődőt tudok hozni, mint Magyarországon. Ez hatalmas áttörés, kb. Nobel-díj anélkül, hogy dicsérném magamat. De ehhez négy hónap és napi 16 óra munka kellett. Ekkor éreztem először azt, hogy most már van esélyünk életképesnek lenni. Hogy egyszer profitábilisak leszünk.

Egy probléma azonban még mindig fennállt, a telefonos megkeresések eredménytelensége. Amerikában tartja magát az a szabály, hogy ha valakit nem azonos körzetszámról hívnak, akkor nem veszi fel a kagylót.

– Kifigyeltük, hogy mely államokból érkezik a legtöbb érdeklődő vevő és vettünk még 12 számot, így növekedett a sikeres hívások száma.

Ákos szerint bár sokan azt hiszik, hogy Amerikában minden sokkal könnyebb, az első négy hónap a hullámvölgyről szólt.

– Egyik nap meghalni sincs kedved, másik nap pedig fel vagy dobva, mert jött végre egy vevő, ki is fizette, nem kérte vissza a pénzt. A-tól Z-ig minden megfordul a fejedben. Mielőtt elindultunk, mindig mondtam a kollégáknak, hogy hiába van egy nagyon jó szoftverünk, ott más a piaci környezet. Ott a 7 legnagyobb multis versenytárs. Rengeteg van, vagy 300. És az első hét hihetetlen mennyiségű ügyféllel, már 10 éve jelen van a piacon. Mi ott senkik nem vagyunk. Se engem, se a céget nem ismer senki. Aztán volt olyan, hogy valaki Amerikából feliratkozott, mert tudta, ki vagyok. Az egy jó érzés volt.

Ákos nagyon reális volt, mikor belevágott az amerikai kalandba. Tudta, két opció van: vagy óriásit durrantanak és rommá keresik magukat, vagy egy diplományi tudást és tapasztalatot szereznek. Jobbik esetben mindkettőt egyszerre.

– Veszíteni nem tudunk, maximum megmarad a tapasztalat. A pandémia alatt nem is volt jobb dolgunk. Nem tudtam kimenni Amerikába. Bizakodó vagyok. Ameddig tudom és akarom ezt finanszírozni, addig megteszem. Veszteséggel futunk, de én ezt a veszteséget kapásból lefelezem, mert az a piac, amin kint jelen vagyunk, legalább 5 évvel előttünk jár minden szempontból. Azt, hogy mi történik kint, nem lehet könyvből, YouTube-ról megtanulni. Ezt a tapasztalatot átültetjük a magyar piacra és érezhetően jobb a forgalmunk azáltal, amit Amerikában tanultunk. Így csak fele akkora a veszteségünk. Bízom benne, hogy fog sikerülni, vagy ha ez nem is, akkor valami más.

Felvetődik a kérdés, hogy egy magyar startup tulajdonosnak honnan van annyi tőkéje, hogy mindezt megfinanszírozza. Ákos jót nevet ezen, hiszen a Bevétel erősíti a szabályt című könyvében pontosan arról beszél, hogy hogyan képezzünk tartalékot és legyen bevételünk. Ő csak alkalmazza a leírtakat.

– A RoadRecord nem milliárdos cég, de mindig figyeltünk arra, hogy profitábilis legyen. 20 éve képzek tartalékot, ezért megvan az anyagi hátterem és megvan az a bevételem is, ami a könyvekből, a RoadRecordból, a MiniCRM-ből érkezik és természetesen az amerikai cégnek is vannak bevételei, csak nem vagyunk nyereségesek. Jól kell tudni gazdálkodni a rendelkezésre álló erőforrásokkal.

És hogy mi a legnagyobb különbség a magyar és az amerikai startupszemlélet között?

– Egy amerikai könnyebben és hamarabb dob el egy céget, hogy ez nem sikerült. Mi, magyarok sokkal tovább kitartunk, a saját gyerekünkként kezeljük. Ennek a szemléletmódnak van előnye és hátránya. Ők nagyobb pénzekkel, milliódollárokkal dobálóznak. A befeketői összegek 10–100 millió dollároknál kezdődnek. Igen, nagy pénzből lehet nagyot álmodni. Nyilván megvan ennek a hátulütője is.

Ákosnak elsősorban az az álma Amerikában, hogy rést üssön a pajzson, azaz a piacon a konkurensek között.

– Már legyőztük egy kisebb konkurensünket, ez egy kisebb siker, de haladunk. Utána meg kell nézni, hogy ki a következő és nyilván be kell kerülnünk a legjobb hétbe. Aztán szeretném, ha egyszer az ottani piacvezető programjával egy szinten emlegetnének bennünket. Nem tervezek ilyen téren hosszú távra. Nem szeretek nagyon elrugaszkodni a valóságtól, szeretem, ha a következő pár lépést látom. Nagyon gyorsan változik minden és nagyon gyorsan tudok újratervezni, ami nagy előny.

Lehet olyan is, hogy nézek egy befektetőt és kis része a cégnek marad csak az enyém. Vagy megcsináljuk saját erőből, de nem lesz sohasem akkora, mintha befektetővel mennénk. Lehet olyan verzió, hogy ha már látjuk, hogyan mennek a dolgok és már csak pénz kell, akkor jön egy befektető.

Arra a kérdésre, hogy exitre építi-e a céget, jelen pillanatban nem könnyű válaszolni.

– Nyilván van az az ajánlat. Nekem az is jó, ha exit lesz és az is, ha dolgozom benne, mert szeretek építeni. Ha előre megyünk és fejlődünk, arra büszke tudok lenni. Cél volt az is, hogy egy magyar cég a semmiből kivigyen egy jó terméket és megvesse a lábát. Ez nagyon motiváló. A munkatársaimat is inspirálja, hogy nem ugyanazt csináljuk, színesebb a paletta. Vonz az is bennünket, hogy kialakítsunk egy kis irodát Floridában és kint dolgozzunk. Az élet fogja eldönteni, hogy mi a jövő.

A nagy kaland előtt nem volt senki, aki felkészítette volna Ákost arra, hogy mi vár rá kint. A Clubhouse egyik hallgatója, Anikó, aki több mint 20 éve él Kaliforniában, felajánlotta, hogy szívesen megosztja a kinti tapasztalatait vele.

– Nem volt olyan, aki felkészített volna. Nagyon érzésre dolgozom. Most is vannak még problémáink a kinti értékesítéssel, de az ottani ismerőseim sem tudnak feltétlenül tanácsot adni. Arra viszont nagyon jók, hogy kicsit átvegyem a kinti gondolkodást, hogy mi, miért van. Például, hogy miért nem veszik fel a telefont?

Érdekes, hogy ez úgy működik – ez pár éven belül Magyarországra is át fog szivárogni –, hogy sokan hívják az embereket, mert el akarnak adni nekik. Az illető ilyenkor bemegy a telefontársasághoz és elmondja, hogy mi a problémája és nekik van erre egy csomagjuk, hogy ne hívják annyian, ne legyenek spamek. És van még drágább csomag is, amikor egyáltalán nem hívják őket. Így háromszor annyit fog fizetni a telefonért csak azért, hogy ne keressék. Ezeket csak úgy tudod meg, hogy vagy ott kint élsz, vagy beszélsz olyanokkal, akik ezt elmesélik neked. Ez államonként is változhat.

Amikor az értékesítő beszél az ügyfelekkel, azt folyamatosan monitorozzuk. Amikor leteszi a telefont és a telefonbeszélgetés lényegét beírjuk a CRM-be. Elég egy-egy szó, amire felkapom a fejem és elindul egy ötletcunami. Ha ő így gondolja, akkor lehet, hogy a többi is így gondolja. Megnézzük és kitaláljuk, hogy mit csináljunk, hogy kompatibilisek legyünk. Mindennap csiszolgatni kell a rendszert, hogy egyszer elérkezzünk oda, hogy profitábilisabbak legyünk. Minden, amit most megtanulunk, tapasztalunk, az velünk marad és tudunk az életben tovább építkezni. A pandémia időszakában a legfontosabb az egészség. A pénz nem számít. Ha most túléled és munkaképes vagy, akkor tiéd a világ. Most erre gyúrok, megvédem magam és a munkatársaimat a coviddal szemben.

Az amerikaiak olyanok, mint a gyerekek

Ákos nem érzi úgy, hogy nagyot hibázott volna. Egy folyamatként éli meg az út minden egyes pozitív és negatív elemét és mint mondja, a kulcs a megélés, hiszen ha egy részét is nem tapasztalja meg teljesen, az valahonnan, valamikor hiányozni fog.

– Ha elölről kezdeném, olyan terméket készítenénk, aminek elsődleges piaca Amerika, de a világ minden országában ugyanúgy jó, és csak hirdetés és nyelvesítés kérdése, de nem lokalizált a termék. Amerika nagyon nehéz piac minden szempontból: szabályok, figyelemhiány, ügyfelek. Mindenki itt akar érvényesülni, mert itt a pénz.

300 útnyilvántartó program van. Legyen kompatibilis a termék máshová is, mert nem biztos, hogy ott fog legjobban érvényesülni. Nagyon jónak kell lennie a terméknek, a marketingnek. Az amerikaiak olyanok, mint a gyerekek. A mi életünkben mi volt? Volt egy kvarcjátékod, egy játékod és ezekkel évekig elvoltál. A mai gyerekek olyanok, hogy letöltenek egy játékot a tabletre, telefonra, nem tetszik nekik és puff, már dobják is el, jöhet a következő. 10 játékot bedarálnak egy nap alatt és egyik sem tetszik, mert van választék. Ez a különbség Amerika és Magyarország, vagy akár Európa között. Itt is van választék, de összehasonlíthatatlanul kisebb, mint Amerikában. Az amerikai emberek nem buták, csak ahhoz a társadalmi kultúrához vannak szokva, azokra az impulzusokra berendezkedve reagálnak és ez fontos a termékfejlesztésnél.

Mindenki Amerikában akar eladni, mert rengeteg a pénz és emiatt óriási a választék. Ha letölti a szoftveredet és tetszik neki, sokkal könnyebben ki is fizeti egyből, megveszi és használja. De ha beleütközik egy problémába, vagy nem tetszik neki, gondolkodás nélkül már tölti is le a következőt. Öt perc múlva el is felejti, hogy valaha látott téged. Kicsi az esélyed, hogy utána labdába rúgj.

Rengeteg a csalás. Ahol pénz van, ott sok a csaló. Annyi átverős ügyféljelölttel találkoztam pár hónap alatt Amerikában, amennyivel Magyarországon 15 év alatt sem. A szoftverünkbe korábban nem fejlesztettünk nagy korlátozásokat, de Amerikában meg kellett ezt tenni, hogy ne verjenek át bennünket. És ezzel együtt megtettük ezt a magyar terméknél is.

Ákos azt mondja, Amerikában legjobban azt kultiválják, ha valaki kitartó és szorgalmas. Ő pedig pont ilyen. Kiássa a csontot és nem ereszti, bízik benne, hogy éppen ez a hozzáállás viszi majd kint is sikerre. Ha azonban mégsem jönnek be a számításai, azt sem fogja szégyellni. Nem erre készül, de ha úgy alakul, akkor hangosan fog róla kommunikálni, könyvet ír belőle és videókat forgat, megosztja tapasztalatait a világgal.

Ákosnak és Albertnek nem ez a nagyon izgalmas és tanulságos beszélgetés az első közös gyermeke, hiszen a billingósok jó ideje használhatják a RoadRecord–Billingo-összekötést, amellyel automatizálható a havi útnyilvántartás és a kiküldetési rendelvények készítése.