Fontos dátum a hazai e-kereskedelemben a 2022. május 28. Ettől a naptól szigorodnak a fogyasztóvédelmi szabályozások, melyek legfőbb célja a megtévesztő vagy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat visszaszorítása. Ebben a cikkben összefoglaljuk azokat a változásokat, melyeket a webshop üzemeltetőknek be kell tartaniuk a jogszabály változás napjától kezdődően.
A hazai e-commerce piac évek óta rohamosan növekszik, több mint 30%-kal bővült az elmúlt évben. Sok az új belépő, sorra nyílnak az új webáruházak, melyeket mindig a legfrissebb rendeletek alapján kell kialakítani. A májusi szigorítás főként az árak feltüntetésére, az akciókra és az online tartalmakra vonatkozik.
Attól, hogy valami olcsóbb, még nem biztos, hogy akciós
Egy másik, igen jelentős marketing eszköz az akciózás. Erre a legáltalánosabb módszer, hogy a régi árat áthúzva, az újat pedig kiemelve mutatja meg a webshop termékoldala, esetleg azt is megjelenítjük, hogy hány százalékos engedményről van szó. Ha gyorsan kell dönteni, a legtöbb termék esetén nem mérlegelünk, betesszük a kosárba azt, amelyik akciós. Így van ez a hétköznapi, bolti bevásárlásoknál is, melyre ugyanúgy vonatkozik a szabálymódosítás.
A kedvezmény ígérete azonban nem valós, ha a magasabb árat a vállalkozás korábban nem alkalmazta vagy csak átmeneti jelleggel, például egy napig, miközben az “akciós ár” huzamosabb ideje használatban van.
Május 28-tól csak akkor tüntheted fel a magasabb árat korábbi árként, az újat pedig akciósként, ha legalább 30 napig valóban a magasabb áron kínáltad a terméket. Ha az árcsökkentés mértéke fokozatosan növekszik, akkor az eredeti ár az árcsökkentés első alkalmazása előtti, az árcsökkentés nélküli ár.
Ez a követelmény nem vonatkozik a romlandó vagy minőségüket rövid ideig megőrző termékekre. Ha a termék 30 napnál rövidebb ideje van forgalomban, az eredeti ár a vállalkozás által egy olyan időszakban alkalmazott legalacsonyabb árat jelenti, amely nem lehet rövidebb, mint az árcsökkentés alkalmazását megelőző 15 nap.
A bérkommentelés ideje lejárt
Azt már senkinek sem kell bebizonyítani, hogy a fogyasztói értékelések milyen nagy hatással vannak a döntéseinkre. Ha pozitív visszajelzést látunk egy termék vagy szolgáltatás kapcsán, hajlamosak vagyunk ezt fenntartások nélkül elfogadni. Azonban könnyen előfordulhat, hogy így fiktív személyek, hamis állítások alapján hozzuk meg a döntéseinket. Nos, ennek is szeretne véget vetni az új rendelet.
Május 28-tól a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 7. § (8) bek. értelmében "ha a vállalkozás hozzáférést biztosít a termékek fogyasztói értékeléseihez, az arra vonatkozó információt, hogy a vállalkozás biztosítja-e és hogyan, hogy a közzétett értékelések olyan fogyasztóktól származnak, akik a terméket ténylegesen használták vagy megvásárolták, jelentősnek kell tekinteni."
Magyarul, ha webshopod van, a jövőben tájékoztatnod kell a fogyasztókat arról, hogy az oldaladon megtalálható értékelések valódiak és ezt bizonyítanod is kell. Például azzal, hogy részletesen leírod, hogy az értékeléseket milyen módon kérted be, hogyan ellenőrizted, hogyan dolgozod fel azokat, hogyan számítod ki az átlagos értékelési pontszámokat, minden értékelést közzéteszel-e függetlenül attól, hogy az pozitív vagy negatív. Továbbá a szponzorált értékeléseket is egyértelműen jelezned kell.
Nem kell több oldalas dokumentumot összeállítanod, elég egy rövid, közérthető anyag, amelyben összegyűjtöd a legfontosabb szempontokat és elveket, amelyeket a fogyasztói vélemények összegzése és moderálása során követsz. Enélkül az Fttv. Melléklet 34. pontja értelmében májustól feketelistás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül az értékelések közzététele.
Nincs több visszaszámlálás
A május 28-tól életbe lépő változások sora ezzel még nem ér véget. A vállalkozás székhelyének postai címe mellett ezután kötelezően fel kell tüntetni a telefonszámot és az email címet is. Továbbá a termékekre adott szavatosságot és jótállást is egyértelműen láthatóvá kell tenni. Műszaki cikkeket forgalmazó webshopoknak a termékek kompatibilitásáról is nyilatkozni kell. Digitális termékek esetén pedig azok működéséről, valamint a műszaki védelmi intézkedésről is információt kell nyújtani a webshopon böngésző felhasználók számára.
Elterjedt gyakorlat, de a május 28-tól tilos lesz bizonyos manipulatív eszközökkel befolyásolni a fogyasztót a döntésében. Ilyen például egy “különleges ajánlatra” vonatkozó visszaszámláló elhelyezése a weboldalon vagy jelölőnégyzet megjelenítése, amellyel a vásárló elfogadja, hogy egy második terméket féláron még beletesz a kosarába.
Fontos tudni, hogy ebben a blogcikkben csak a lényeget gyűjtöttük össze. Ha webshopod van, érdemes szakemberrel konzultálnod, aki segít frissíteni az ÁSZF-et és tanácsot ad a honlapod tartalmi kiegészítéseire vonatkozóan.
Számunkra kiemelten fontos, hogy a webshopot működtető vállalkozók a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat. NAV-barát
számlázással, a naprakész
készletkezeléssel és a korszerű
fizetési megoldásokkal segítjük vállalkozásuk sikereit.